2023. április 23.

Tegnap átmentünk Bélára boltba, utána átmentünk az út túloldalára a lottózóba. Klassz kis falusi bolt, lehet kapni mindent: csecsebecse, játék, írószer, kávé, újság, képeslap; mindig is imádtam ezeket! Hazafelé becsöngettünk a szomszédhoz, aki pár napja átvette a postástól egy könyvemet, megsimiztem a farkaskutyust. Gyönyörű, hatalmas bundás, szerintem nem német juhász, hanem valami extrább, szelíd, cuki. Mondjuk, akkora, hogy befostam tőle pár napja, mikor egyedül mentem volna át a könyvért.

Ma elvittem Sunnyt sétálni; felmásztam vele a sínek vonalában egészen a nyalizóig, de sokan voltak, nem mentem oda. Utána játszottunk, megint feldobtam a rágós madzagját a tetőre...

Kotyvasztékok:

Eszti ötlete nyomán egy rakottkrumpli-szerű kaja: a krumplit kis kockákra darabol, bele a tepsibe, sóz. Darált húst pirít, fűszerek, rá spenótgolyó, gomba, borsó bele. Ezt a pörköltszerűséget ráönt a krumplira, összekeverget, majd sütőben összesüt kb. 40 percig. A végén 8 db tojás (+ só, tej) csak úgy, ráönt és további 15 percig süti. Fincsi!

Desszertnek a Süssünk együtt-kihívás áprilisi feladata, ami piskótatekercs volt. Találtam egy szuper változatot, amely Manhattan-rolád néven fut, de nem mertem olyan tepsiben sütni, mint ő, mert korábban csináltam olyat és nagyon vékony lett a tészta. Kisebb tepsiben viszont most vastag lett, ennélfogva alig tudtam megtölteni. A krém nagyon finom lett, de ennyi piskótához rengeteg; egy normális piskótateki többrétegű, itt meg van 2 fél csavarás.

Összességében: a süti egész jól néz ki, a piskóta kőkemény, sűrű tésztájú, nem túl finom, a krém az finom, de nagyon kevés.

Andrus Kivirähk: Szépséges kék állat: Ez lehetett volna a kedvenc könyvem is, de a vége valahogy ellaposodott.

A könyv Oskar Kallis, aki valóságban is létezett és egy fénykép szerint cuki kis pali volt, fiktív naplója egy „szépséges kék állatba”. Amikor az első oldalakon megmagyarázta a címet, én konkrétan csak hápogtam, hogy ilyet basszus hogy….?! Többször is elolvastam, lenyűgözött.

Maga a kis fickó is elsőre szimpatikus volt ezzel ez egészen egyedi látásmóddal, kicsit gyerekes, már-már autista-jellegű személyiséggel. Az őszintesége, a gondolkodása elképesztően zseniális volt, ahogy minden mögött meglátta a „történetet”, a mesét, a kifordított valóságot, a naiv igazságokat, amiket néha nem illik még gondolni se. A valóságot, az anyját, a szomszédot, a testvérét, a két lányt, de még a mestert is, mint egy függönyön keresztül nézte végig, mintha ők lennének a képzelet és a képzelet a valóság. Mintha a valóság Kalevipoeg lenne és a való világ hiábavalóság.

Nyilván Kalevipoeg ő maga, önmaga vicces, játékos, aranyos, erős mása, akinek szabad, sőt kell is csúnyán beszélnie és még az Ördögöt is lebirkózza. A való világban egyetlen ember van, aki esetleg valóban megérthetné Oscart, a főbérlő…, aki olyan, mint Oscar lenne, ha „normális” ember lenne. Nagyon szerettem a karaktert!

Ami miatt végül mégsem lett kedvenc ez a könyv, az a vége.

A valóságban Oscar Kallis tuberkulózisban halt meg, ennek tüneteit láthatjuk az álomvilágban is: a halál oldaláról jött napszerű csajban – szerintem…, mert innen nekem már annyira katyvasz-kutyulék lett, hogy nem is nagyon értettem és hiába vártam, hogy 1. kiderüljön, hol volt/mit csinált a valóságban Oscar, miközben álmodozott (szerinte nem telt el idő közben, de ezt nehezen tudom elképzelni); 2. hová tűnt Kalevipoeg (csak úgy el), szóval, ahogy Oscar elszakadt a valóságtól, most már a betegsége okán, úgy szakadt el a regény is és nekem azért hiányzott ez a rész belőle.

De azt kell mondjam, elképesztően különleges ez a könyv, nagyon szerettem olvasni!

2023. április 20.

Andri volt a diákportás a suliban. Pár éve, amikor még nem jártak oda, valami papírt le kellett adnom; bementem és egy kisportás segített, elkísért a titkárságig. Igazából ment előttem, én meg rohantam utána folyosókon át és lépcsőkön le-föl. Erre a korábbi élményre alapozva mondtam neki, hogy: - Azért arra figyelj már holnap, hogy ha egy szívbeteg szülő akar elmenni a tanárikhoz, ne rohanj előtte, mint egy idióta és szalajtsad magad után! - Sok esélyt látok rá. - Ő se látott… Végül tényleg nem jött szívbeteg szülő (se) és bár Tomikával lett volna, neki begyulladt a szeme, így nem ment iskolába, ezért egyedül (vagyis a portás bácsival) volt lenn. Halálra unta magát...

Munkatárssal mentem hazafelé az ózdi buszon; valahol az úton felült mögénk egy részeg fazon, és kb. amikor elindult a busz, alánk hányt. Mint akit puskából lőttek ki, ugrottunk fel az ülésről és beszorultunk a hátsó ajtóhoz undorodva, morogva és kínunkban röhögve. Mondtam, hogy én leszállok, nem fogok ezen a buszon utazni, megvárom a következőt. Mikor egy sárga csík is elkezdett folyni a padlón, a sofőr, aki addig sasolt a tükörből hátra, megállt a Bartakovics úti megállóban és leszállította az illetőt. Bár a sofőr, szegény elkezdett takarítani, mi mégis leszálltunk és lesétáltunk a Széchenyi útra a helyi járathoz, ami elvitt a Tescoig, ott szedett fel András.

András ásott, aztán két hétig annyira fájt a lába, hogy meg se tudott mozdulni. Elmondása szerint már elmúlt, most palántázik, ültet meg füvet nyír. Éppen kinn nyírta a nagy réten, felmentem én is valameddig fotózni a két nagy fát. Egy vadcseresznye- és egy vadkörtefa nő egymás tövéről a telekhatáron, mindkettő most virágzik – elképesztően csodásak! 

Ez a gyönyörű színskála: felül sötétzöld, középen világos zöld a másféle fa, alul pedig fehér a virágzó bokrok, kisfák:

De ha már színekben tobzódom: most, hogy újra kocsival járunk reggelente, imádom az utat is Mónos és Szarvaskő között! Az erdő felől kel fel a nap, a dombok alja még félhomályban sötétzöldes fekete, a tetejére meg rávilágít a nap, az sárgászöld. Azt nem sikerült lefényképezni, de nem is hiszem, hogy visszaadná egy kép (legalábbis, amit én csinálok), mert egyfajta folyamat az egész: a nap felkelése és a haladás az úton –, a kettő kombinációja adja a különleges színhatásokat.

Andri zenéit hallgatgatva találtam megint egy nagyon érdekes kis dalt. Ez a háromtagú PP egyik tagjának egy dala, aminek a zenéjét egyébként egy másik PP-tag írta. Szalai viszont magyar szöveggel (nem is akármilyennel) és érdekes klippel interpretálja és így egészen különleges..

2023. április 19.

Reggel 7-re mentem dolgozni. Fekete lapokra sárga duplót vagdostunk-ragasztgattunk, az elején nehéz volt, de belejöttem. A végén persze belenyestem a kisujjamba.

Hazafelé leszálltam a színháznál, Kornival a DM-nél találkoztunk, elköltöttünk 4e Ft-t, aztán átmentünk a Mekibe, ott is elköltöttünk 4e Ft-ot, majd beugrottunk a 100 pénzesbe kávékat venni és ott is elköltöttünk 4e Ft-ot. Mivel Laura beteg, a HC pedig zárva volt, így mentünk haza.

Kezdődik a ballagási időszak, a tanárok megint erőszakoskodnak, hogy vigyünk fenyőgallyakat meg virágot a díszítéshez. Részben megértem, részben meg egy fél kertet megölni egy pár órás esemény miatt… Ráadásul, akik erdő mellett laknak, külön nyomás alatt vannak, hogy erdőben sok fenyő van…, persze, csak legálisan nem lehet kihozni onnan.

Ahogy a Gárdonyi téren ücsörögtünk, egy turista bácsi kereste az Eger-feliratot. Kifejtettem Korninak az álláspontom, hogy mennyire idétlen ez a városfelirat. Régen, mikor még csak egy-két nagyvárosban volt, akkor tök jó volt, de így, hogy már a legkisebb pusztán is van, már unalmas. Előjött a kunmadarasi felirat, ami egyébként nem a falut szimbolizálja, hanem az ottani motorsporttal van valami kapcsolatban, ami Kunmadár néven fut; a felirat szerint KNMDR. Erre mondtam, hogy talán nem futotta magánhangzókra? Mire Korni: GR…

Hazafelé bandukolva Korni említette, hogy orchideát kér szülinapjára. - Majd kapsz egy mezei orchideát. - De az védett. - Akkor egy fényképet róla. - Egyébként nem kap, mert nagyon drága ahhoz, hogy jövő hétre kinyírja.

Korninál is volt olyan óra, mint 9-ben Andrinál, hogy zenére kellett festeni (nyilván, hiszen ugyanaz a tanár). Korni ezt alkotta, nagyjából ugyanazokra a zenékre. Amúgy klassz ez a feladat, főleg ez a négyes felosztás, hogy 45 perc alatt 4 dal, vagyis egy dalra van pár perce reagálni és megfesteni és remek dalokat is ad! Már csak festeni kéne megtanulni…

1. rajz: Szakcsi lakatos Béla: Dark Beauty

2. rajz: Martin Garrix: Animals

3. raz: (nem tudom kiolvasni, mi ez)

4. rajz: Ry Cooder: Cherry ball blues (ez szerintem a füzesgyarmati hosszú, egyenes út). 

András idén is beebot-versenyeztet, már nagyon követni sem tudom (és nem is követem), hol jár a történet, de ez itt Pakolotron 2000, amint kap egyet a fejére a robotmedvétől:

Ez pedig a teljesen felásott (végre) főőőőd a konyhaablakból fényképezve:

2023. április 17.

2 óra várakozás, 5 perc és 30ezer forint az állatorvosnál. Pedig pont azért mentünk hétvége helyett hétköznap, hogy ne kelljen ennyit várni, de belefutottunk egy egyórás szünetbe, szóval még csak nem is a sorstársak foglalták el a helyet előlünk. Egyelőre az a tervem, hogy a fene se viszi oda többet a kutyát, beoltatom itt a falusi kötelező oltáson, nem stresszelem magam meg őt is a kocsikázással, várakozással… A 30ezer forintban benne van az éves veszettség elleni oltás 15e-ért és féreghajtó neki meg a macskának és kullancsirtó gyógyszer, ami elvileg 3 hónapos teljes védettséget ad kullancs és szívféreg ellen is –, szintén 15e-ért. Mondjuk, így már nem is sok, csak a pénztárca sírdogál a táska mélyén…
Hazafelé felszedtük Andrit, András meg beugrott a Coopba kenyérért, így készülhetett egy kép a bajszos hercegnőről:

Avilda-féle Pazar tavasz-booktag

1. Bárhova nézel, minden virágzik – egy könyv, virágokkal a borítóján. - Teljesen függetlenül Avildától nekem is a Madd Addam jutott eszembe, de az 1. rész, a Guvat és Gazella, a virágokat hányó madárral.

2. A tavasz nagyszerű idő egy kis kiruccanásra – egy könyv, amit utazás közben olvasnál. (Valamiért automatikusan a munkahelyre való beutazás jutott eszembe, látszik, hogy sehová se megyek...) - - - Valószínűleg az aktuálisan olvasott könyvet olvasnám, mert gondoltam már rá, hogy inkább olyan verses vagy novellás könyvet kellene, amiből elolvasok a 20 perces út alatt 1-2(-3) verset vagy novellát, de nálam ez valamiért nem működik. Nekem minden befejezett novella vagy vers kicsit olyan, mint egy befejezett könyv, így nehezen kezdek bele újba.

3. Ki ne szeretne egy kis tavaszi fellángolást – egy könyv, amivel egy rövid ideig megszállott voltál, de aztán lassan félretetted. - - - Totth Benedek: Holtverseny. Abban az időben olvastam, amikor Kornit kéthetente vittük Miskolcra (már nem feküdt benn), és emlékszem, hogy mindig ott volt a kesztyűtartóban, hogy visszafelé (mindig csak visszafelé, odafelé túl fáradt és túl ideges voltam) olvasgattam. Többször is, főleg a kedvenc részeim. Ahogy egyre ritkábban jártunk, egyre ritkábban vettem elő, aztán már egyáltalán nem.

4. Mindenki szereti a frissen nyírt fű illatát, de nem mindig – egy könyv, ami megszemélyesít egy középkorú apukát, aki reggel 7 órakor szombaton elkezd füvet nyírni, amikor aludnia kéne, mint mindenki másnak. Holdvíz. És még pedofil is...

5. Egy hirtelen jött zivatar talán elronthatja a kinti terveidet, de a nap újra kisüt – egy könyv, ami szomorúvá tett, de a végén mégis elmúlt a ború. Ezek voltak az apák. Ez egy végig nagyon szomorú és elgondolkodtató könyv, némi reményteljes (de nem jól megírt) befejezéssel.

6. Ez az évnek az a szakasza, amikor az állatok felébrednek a téli álomból – egy könyv, ami kihúzott az olvasási válságból. Igazából nem emlékszem, mikor volt válságom; mindig nehéz új könyvbe belekezdeni, főleg, ha a korábban olvasott vacak volt, szóval ilyen legutóbb év elején fordult elő, mikor 6 unalmas, rossz vagy jelentéktelen könyv után jött az Egykor farkasok éltek ezen a tájon.

7. A diákok megkönnyebbülten sóhajtanak fel a tavaszi szünet közeledtével – egy könyv, aminek baráti társaságával szívesen eltöltenéd a tavaszi szünetet. Talán A gólem és a dzsinn kis zsidó közösségében örömmel ellennék egy hetet, főleg, ha ők is ott vannak.

8. A tavasz az újjászületésről és a virágzásról szól – egy könyv, amitől több lettél, vagy fejlesztett valahogyan. Kőbölcső. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy az örökbefogadás, a nevelőszülőség egy csodálatos kaland…, és persze, nyilván tele van nehézséggel -, mondjuk, de igazából nem hisszük… Pedig nem…

9. Egy piknik a parkban tökéletes tavaszi tevékenység – egy könyv, aminek egy szereplője egy tökéletes kosarat állítana össze. Nem tudom, de szerintem ezt rábíznám a Merkúr a retrográdban barátnőire…

10. Sokaknak a tavasz az első fellélegzés a melankolikus tél után – egy könyv, ami maga volt a fényes, meleg napsugár. Szabó Magda: Freskó.

2023. április 15.

Baleset volt valahol Mónosbél után (megint), Korni a buszról írt, ami így vesztegelt egy ideig az úton, aztán visszatolatott, Korni szerint 3-4 km-t, teljesen Mónosig. Aztán Bekölce felé kanyarodtak, onnan Mikófalva, Egercsehi és Eger. Nem semmi út lehetett, a visszatolatást megnéztem volna...

Nekem viszont nem állt meg valamelyik reggel a busz, így egy későbbivel kellett bemennem, aztán átszállni egy helyi járatra és besétálni a Deák útról. 30 perc késés. Szerencsére nem kellett ledolgoznom, de eléggé bosszantó, hogy Mónosbélen már nem férek fel a buszra, annyira teli van –, úgy, hogy 10 perc múlva jön a következő, ami viszont nem megy ki a vasútállomásig, de odáig csak én megyek… És persze senki sem száll le miattam…, én vagyok az, aki leszáll, hogy más felférjen; legalábbis valamelyik nap ez történt. Felszálltam Egerben a pesti buszra, ami szerencsére megállt Szarvaskőn leszólni a néninek, hogy nem fér fel –, mert amúgy ezt se teszik meg a sofőrök, simán elmennek szó nélkül és rágjad a kefét, hogy tényleg nem férsz már fel vagy csak nem vett észre a sofőr – mondjuk, a lényegen nem változtat. Én középen ültem és véletlenül meghallottam, amit a néni és a sofőr beszél és előrekiabáltam, hogy én átadom a helyem. Mert persze a sofőr nem kérdezte meg, valaki leszállna-e, hogy a néninek ne kelljen 2 órát várnia a következőre, pedig talán akkor is leszállt volna valaki, ha én nem vagyok ott. Szóval leszálltam, durván 10 perc múlva jött a következő, ami hazavitt. Nem haltam bele és a néni is haza tudott menni.

Csirkecombot akartam zabárolni, valami tejszínes szósszal, de farrészes vackot tudtam csak venni és valami tárkonyos tejszínes szószt kotyvasztottam hozzá tésztával.

Találtam egy csomó videót a Suicideboys-koncertről; van egy kedvenc részem is: volt egy direkt pogozó rész a repertoárban, de előtte az énekes kétszer is (!) elmondta, hogy „most egymásnak fog menni két falnyi embertömeg és ha látsz valakit elesni, állj meg és segíts neki felkelni. OKÉÉÉ?” Ebben a videóban mondja a 37:33-nél.

Korni meg Laura - végre közös képek!

Erich Kästner: A repülő osztály (Das fliegende Klassenzimmer): Az első bekezdésben még imádtam ezt a történetet, aztán eléggé elkezdtem unni nagyon. Ez, ahogy mások is utaltak már rá, a svéd Pál utcai fiúk, csak itt nem hal meg senki, csak majdnem.

Nekem kicsit furcsa volt, hogy nem kaptunk egy komplett konfliktus-kifejtő regényt, hanem volt egy balhé, azt megoldották, utána jött egy másik, pipa, aztán a következő…, így is kerek volt a történet amúgy, csak nem erre vártam. És az sem tetszett, hogy a fejezetcím elmondta kb. magát a fejezetet is…

Egyébként viszont nem volt rossz olvasás, kuncogtam is néha rajta. Túlpörgött csincsilla-gyerekek annyira nem hiszem, hogy élveznék, de ifjúsági klasszikusként egész jó.

2023. április 10.

Húsvét van, nem csináltunk ma sok mindent. 

A gyerek egyik fele Egerben „locsolkodott” a haverjaival a „crush”-nál, a másik itthon VR-ozott és mászkált. Én olvastam, főztem, meg... verset írtam.

Csináltam rakott karfiolt, de nem volt itthon tejföl, így valami tejszínes-tojásos szutymót öntöttem rá. Féltem, hogy kibugyog sülés közben a tálból (mert miért is lenne megfelelő tálam), úgyhogy levertem egy hisztit miatta, de nem folyt ki végül, sőt, még egészen ehető is lett. 

A vers az nyilván locsolóvers, szokásosan Viharsarki Kattintós-mintára:

Zöld erdőben jártam,

Megfájdult a hátam,

Elfogyott a Jäger,

Meglocsollak jéggel.

***

Zöld erdőben sétáltam,

Bevallom, hogy szétáztam,

Vízbe estem seggel,

Ne locsolj meg, nem kell.

***

András változata, miután elültetett 6 fát: 3 meggyet (debreceni bőtermő) és 3 körtét (vilmoskörte). Remélhetőleg a kutya nem töri le ezt is.

Kis kertemben jártam,

Hat gödröt kiástam.

Megázott a bajszom,

Húsvétkor meg alszom.

Mala Kacenberg: Mala és a remény macskája: Túl azon, hogy azt gondolom, minden emberiség elleni bűntettről szóló összes könyvet el kellene olvasni – és minél durvább, annál inkább –, én magam szó szerint képtelen vagyok rá. Kovaxka szinte minden zsidósággal kapcsolatos kihívásán részt veszek, de mindig napokig agyalok rajta, hogy melyik az a könyv, amelyik nem nyomorít meg lelkileg. A Schindler listája című film után hetekig nem tudtam aludni, mai napig eszembe jut egy-két képkocka és összeszorul a torkom. Szóval nagyon puding vagyok…, nem bírom a nehéz témákat. De a fülszöveg alapján úgy gondoltam, ez a cicás történet kellően könnyed lesz. Jól gondoltam…

Volt, ami nem tetszett benne: a kicsit idegesítő stílus (vagy fordítás?) és valahogy nem tudtam követni (és kompatibilizálni) a macska útját a kislányéval (volt, hogy a cica eltűnt, aztán felbukkant megint, több száz kilométerrel arrébb valahogy). De tetszett maga a történet, tetszett a főszereplő kislány, aki mindig okosan kivágta magát a legdurvább helyzetből is.

Az író nem volt álszent; magát mentette, nem foglalkozott soha mással, csalt, hazudott, akár a halálba is küldte volna gyerektársát, hogy ő életben maradjon, és miközben tiszta szívvel és őszintén hitt és bízott abban, hogy az Isten vigyáz az életére, többek között az általa küldött angyal, vagyis a macska közreműködésével, tiszta szívvel és őszintén kívánta a németek (és néha a lengyelek) halálát és szenvedését. Életben maradt, mert elképesztően leleményes, bátor, okos és ravasz volt, valamint, mert soha nem bízott senkiben, az utolsó pillanatig. Egy kicsit a végére, ahogy én láttam, el is idegenedett…, bár azt írta, tiszta szívből szeretett embereket, valahogy én mégis érzek benne kis távolságtartást. A férjéről, a gyerekeiről pl. alig ír, pedig azt hittem, nekik is nagy szerepük lesz a történetben. Bár ők már az „új életének” a részei, és arról nem sokat ír.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik lightos holokauszt-történetet keresnek, de nagyon ne éljék bele magukat a macskásságba, mert ez nem a tipikus „macskás könyv”.

2023. április 9.

Reggel átmásztunk Bélapátfalvára, mert ott még nyitva volt a pékség, nekünk meg egy szelet kenyerünk sem volt. András még mindig szarul van, nem tud mozogni a dereka miatt, így én szálltam ki és vásároltam be –, természetesen nem azt vettem, amit szokott. Ezt nem tudta elfelezni, kénytelen volt megenni reggelire az összeset. Visszafelé megálltunk kocsi ablakából lefényképezni a „tejszínhabos” Bélkőt. Sajnos a fél falu belelóg a képbe, de annyira vacakul van, hogy hiába ajánlotta fel, hogy bevisz az erdő felé és akkor nem háztetők, hanem fák takarják el a lényeget, hogy inkább azt mondtam, jó lesz ez.

Én kimaxoltam a tavaszi fáradtságot. Egész éjjel hidegrázás, reggel izzadás, egész nap görcsölt a hasam, estére fájt a fejem. Mindeközben fejre estem a biciklivel… ja...

Kornival kitaláltuk, hogy bidziglizzünk. András felfújta a Korni és a saját járgányát, addig én próbálgattam a Korniét. Eddig nem nagyon mertem ráülni, csak az Andráséra, mert ő direkt olyan erőset vett magának, ami elbírja a +100 kg-ot is, de most azt mondta, üljek rá Korniéra, az is el fog bírni és tényleg… Elkerekeztem a kanyarig, meg vissza, az már emelkedő volt, így kissé nehezebben ment, de tetszett. Közben kész lett az Andrásé, cseréltünk: Korni ment a sajátjával, én az Andráséval. Fogalmam sincs, ki mikor ült azon, de megint nyakig volt emelve az ülés, ami tekerészetileg megfelelő volt, csak a férfiváz miatt le-fölszállni kissé nehézkes volt. Lekerekeztünk Kornival az utca majdnem végéig, leszálltam, megfordítottam és ahogy ültem volna fel, nem tudtam elég magasra emelni a lábam, szóval eldőltem, mint a liszteszsák és rám a bicikli. Persze az ember nem liszteszsák, mert az csak dől, de nem próbál talpon maradni, míg az ember akkor is, ha százszázalékig biztos benne, hogy nem fog tudni…, szóval én kapálóztam, ezért ráestem a két térdemre és véresre csikartattam az ujjam valamivel. A bokám is mocskosul fáj. Bár liszteszsák méretem (és formám van), az esés azért elég hirtelen volt, úgyhogy annyira megijedtem, hogy ráadásul még a szívem is majd kiszakadt. Korni lefagyott..., de hamar kiolvadt és segített. Első körben leszedte rólam a biciklit, majd felhívta Andrást, hogy jöjjön ki értem, de mire feltápászkodott és kivánszorgott a kapuig, addigra elmúlt az első sokk (a szomszéd kikiáltott, hogy jól vagyok-e), felálltam és hazatogyogtunk.

pleasure, ja nem, plezúr

Biciklizés előtt a kutya is idétlenkedett valamit. Kinn álltam, vártam a többieket és azt vettem észre, hogy Sunny nyüszít, vonyíkol, remeg, folyik a nyála és közben rágja a lábát. András nézegette, próbálta itatni, jutifalattal etetni, de nem rágott, ezért azt mondta, valószínűleg (remélhetőleg) megcsikarta valamivel a száját vagy a fogát. Tényleg gyanús volt, hogy nem akarta megrágni még a jutifalatot se, inkább elásta. Biciklizés után jobban volt, kis száraz kaját majszolt. Remélem, tényleg a szájával csinált valamit, nem valami rohama volt…

Egy ideje brióst akarok sütni, de hogy újítsak (megint), inkább „Pajkaszegi brióst” csináltam. Kálci receptjet használtam, de sokkal több cukorral. A formázás nem ment egyszerűen, az elején sikerült a speciális forma, aztán kiment a kezemből a mozdulat, a többi meg szétcsúszott. A tetejét leszórtam rendes cukorral - ebben nem volt semmi extra, fahéjas cukorral - ez kifejezetten nem ízlett, és vaníliás cukorral – ez volt a legjobb.

2023. április 6.

Korni tegnap angolversenyen volt. 5 csapat volt, ők a 4-ek lettek, de mindenki 10-11-es volt, ők voltak 9-esek csak. Elmondása szerint bénák voltak. Szerintem az is eredmény, hogy a versenyre bejutottak.

Ma elkezdődött a tavaszi szünet.

Én megint fejfájásra ébredtem kétszer is, egyszer 4 óra felé aztán 5:30 körül. Nem tudom elképzelni, hogy a szememmel van gond, mikor 12 órás gépezés alatt sem a fejem, sem a szemem nem fáj, de amikor alszom, vagyis tulajdonképpen nem nézek, akkor meg nagyon.

Második ébredés után (2 órával) készülődtünk és mentünk Ladányba enni és találkozni…, és nagyon mást nem is csináltunk, mint ettünk és találkoztunk. És fáztunk. Ráadásul eleredt a hó is, meg is maradt, bár egy vékony réteg után elkezdett olvadni.

Szerencsére Andrinak van téli fittje és már szerzett hozzá usankát is. (Bár szerintem ez nem az, mert nincs füle, sem nyakvédő része, szóval csak egy sima szőrmés sapka.)

Kb. az utolsó pillanatban jelentkeztem Kosztyu-Balatonra. Június 15-19, csak Kornival, mert András még dolgozik, Andri meg skippelte. Balatonszéplak, vonattal 5 bugyival…, vagy nem tudom, hogy viszünk cuccokat, de az tuti, hogy Korni fog cipekedni. Bár állítólag 5 percre van a vasútállomás a szállótól – vagyis nekem fél óra. Nagyon félek tőle…

Charlotte McConaghy: Az utolsó vándorlás (Migrations): „Legelőször is szeretném megköszönni csodálatos ügynökömnek, Sharon Pelletiernek, hogy esélyt adott egy ismeretlen ausztrál szerzőnek, és bátorított könyvem megírására.” - hát, én is köszönöm, nagyon!

Bár a farkasos könyve jobban tetszett, de ez a könyv is bizonyítja, mennyire jó szeme volt ennek a Sharon-csajnak, hogy felfedezte ezt az írót! Szerintem ő az egyik legzseniálisabb cli-fi-író napjainkban.

Akárcsak a farkasos könyv, ez is egy lassú kirakó: lapról lapra tudjuk meg, ki ez a Franny, miért van itt, miért akar (?) meghalni, mi történt a családjával. Már az első kis darabnál tudjuk, hogy valami nagyon bizarr, ugyanakkor logikus és egyértelmű történet kerekedik ki az egészből, de amíg eljutunk a teljes képig, minden idegszálunk erre a puzzle-re koncentrál és képtelenség elengedni. (A végén persze kicsit túlpörög, de engedjük el…, hogy lehet egy alapvetően negatív hangulatú könyvet valamennyire pozitívan befejezni…, hát így valahogy.) Mint ahogy sokan, én se voltam maximálisan elégedett a bejezéssel, de…, jóvanaz. Kell ilyen is.

Különleges érzékenységgel mutatja be a (roncsolt) női lelket, és csodálatosan, női lélekkel azt, ahogy egy férfi lelkét elképzeljük. Ugyanígy a ragaszkodás és a szabadságvágy gyötrő ellentétét, szóval ezeket a lelki dolgokat…

Mint ahogy elképesztően, brutálisan, torokszorítóan tudja ábrázolni a varázslatos természet haldoklását. A farkasos könyv óta – tényleg! – máshogy nézek a fákra, itt pedig állatok, főleg madarak halnak ki konkrétan a szemünk előtt. Felfoghatatlan, realisztikus, TUDOD, hogy igen, basszus…, ez lesz… Olvasod a könyvet a buszon, aztán kinézel az ablakon és meglátsz egy nyamvadt, kocsikat leszaró ronda galambot és legszívesebben megfognád és a pulcsid alá rejtenéd, hogy soha ne haljon meg.

2023. április 4.

Igaz, munka nincs, de bementem ma Egerbe. Itthon hatalmas szél volt, Egerben annyira nem.

Nem volt túl izgalmas. Voltam gyógyszertárban, vettem Eurovites, 90 db-os 1000 mg-os C-vitamint és D-vitamint is, plusz a szokásos Adcirca és Stayweer, amiből még van benn januári recept és 1 bontatlan doboz is itthon.

Beugrottam a könyvtárba, visszavittem pár könyvet, de nem volt kedvem bóklászni: nem írtam fel és magamtól nem jutott eszembe egy könyvcím se. Utálom az új dizájnt, képtelen vagyok megszokni. Kivettem az Én vagy senkit, akkor érdekelt, de utána nem volt kedvem elkezdeni, olvasatlanul vittem vissza.

Könyvtár helyett bementem a Lipótiba, de ott se volt kedvem lógni, így inkább hazamentem. Egy labri jött velünk haza a buszon, nagyon aranyos és ügyes volt!

Idegsít az orkán, szétreped a fejem.

Fánkot sütöttem tegnapelőtt, de alig ettem belőle, mert Andri kitalálta, hogy ő nutellával szereti.

Sunny hasa megint kuruttyol, mint nyáron. Most nem vártam meg, hogy hányni fog-e vagy nem lesz annyira beteg, egyből adtam neki a Normaflore-t. Nem lett rosszabbul.

Andri megint kopasz.

Már tervezgetjük az idei kertet: most is lesz patisszon és tök, de kevesebb patisszon és pár sütőtök is, a hosszúkás, nem a halloweeni. Sóska nem lesz, megvárjuk, míg kiszárad a mogyoróbokor és kivágjuk, de spenót igen. Lesz bab is, ami két éve nem volt. A karfiolos szerencsétlenségünk után most megpróbáljuk a fejes- és a kelkáposztát, hátha most nem eszi meg mindet a bogár. Lesz sok fűszerpaprika és végre retek is. Az almafák alá pedig bársonyvirágot és nárciszt tervez ültetni András.

Ez a kert felásva, ennyi területünk van most:

R. Kormos Noémi: Roxy kutya naplója: Ezt a könyvet egy egri nő írta, valószínűleg (szerintem) Demény a kötsög volt az ihletője. Tetszik, hogy a kutya szereti a gazdit és nem tartja „alsóbbrendű fajnak”, „házi rabszolgának”, mint a kortárs kutyás-/macskáskönyvek állatai (mint pl. Demény). De kb. ennyi… Az önirónia, a folyamatos (és ismétlődő) „poénkodás” és beszólogatás egy idő után borzalmasan fárasztó! Blogként talán élvezetes, könyvként egy nagyon vastag szerkesztést, áthúzást, átírást szükségesnek éreztem volna.

Nem tudtam végigolvasni.

Diana Gabaldon: Az idegen (Outlander): Egyik kedvenc vloggerem, Enikő Imádja ezt a sorozatot könyvben és filmben is és hiába nézegettem a Snitten a képeket és már azokból éreztem, hogy nekem ez nagyon nem fog tetszeni, azért Enikő rajongása meggyőzött, hogy legalább nézzek bele a filmbe. Az első 7 részt tudtam megnézni, de már az első képkockáknál tikkeltem a főszereplőktől és hogy az egyiknek folyton belelóg a meztelen melle a képbe… Ez a film ugyanis egy ócska Trónok harca-utánzat irritáló szereplőkkel és dugig indokolatlan meztelenséggel –, bár a fiúknál még egy meztelen feneket se lehet látni, de a főszereplő csajnak többet mutatták a mellét, mint az arcát. Ezen kívül tele van kiszámítható, überagyalágyult „fordulatokkal” („nincs is felesége”) és nagyjából zéró történet. Néhány rész után elkezdtem ordibálni a tévével…

Ettől függetlenül megpróbálkoztam a könyvvel is, hátha csak az adaptációnak szállt el az agya, de az se tetszett. Unalmas, terjengős, hosszú. A kötelező házasságos vernyogás szánalmas, hiszen egyértelműen kefélni akar a fickóval –, és miután elkezdték, onnan aztán be se fejezték…

Volt egy rész a loch nessi szörnyről, az ügyes volt, de ez durván 5 sor volt a 900 oldalas könyvből.

Nyilván ezt se olvastam végig.

2023. április 1.

Tegnap visszahozták a megjavított kocsit.

Ma megkezdtem 11 napos szabadságom letöltését. Az utolsó pillanatban kiadtak még + 4 napot a 4 napos húsvéti ünnepek előtt.

Amikor Korni Pesten volt – 29-én –, történt egy baleset, aminek ő látta az eredményét, vagyis a lezárásokat, a mentőt meg a rendőrséget. Ahogy a cikk is írja, nem 100%, hogy öngyilkos lett, nekem furcsa is, hogy ha valaki a hídról akar öngyilkos lenni, miért nem a vízbe ugrik, miért a kavicsos partra… Vagy azt hitte, akkorát ugrik, hogy elér a vízbe…? Mindenképpen tragikus.

Mint mondtam, el fogok kezdeni Suicideboys-t hallgatni. Több daluk is tetszik, de nem olyan sok, mint gondoltam, hogy fog. Jelenleg 3 dal (...And To Those I Love, Thanks For Sticking Around, a Memoirs of a gorilla), a többi nem és szerintem nem is fog, mert elsőre nem mászott a fülembe.

Amire a legjobban lehet dobozt hajtogatni, a Big shot cream soda:

Linn Skaber: A szívem egy bezárt bódé: Hú, hát nagyon érdekes ez a könyv! Valahogy ez a „he…?” - nagyjából ez jön ki belőlem véleményként és ez mindenféle intonációval.

Egyrészt… nem mindig értettem. Néha túl elvont volt, „nem kimondott”, „értsd úgy, ahogy akarod”, „tudod, hogy miről beszélek…”. Másrészt nagyon is!

Két kamasz gyerekem van és lélekben néha magam is annak érzem magam (főleg, miközben a zenéiket hallgatom), úgyhogy nagyon validnak érzem ezeket az érzéseket. Néha viszont anya vagyok és jön az „ugyan már, ezen hisztizni”. És sokszor zavart, hogy vagy 1. mély depresszió, vagy 2. csendes öröm. Pedig az én gyerekeim (főleg a barátaikkal) kb. mindenen röhögnek…, meg se kell néha szólalnom, csak néznem kell egyenesen és visítanak a röhögéstől. Hiányoltam ezeket a sírva mindenen röhögős dinka-tini sztorikat. Inkább a „segítség, kamasz vagyok”-érzés jött. Nyilván, mert ennek van mondanivalója, de igenis a tinilét ezek a magasságok és mélységek között ingázik.

A bevezetőben írja az író, hogy esetleg lehetne színpadra vinni ezeket a történetetek, amit először furcsálltam, de igazából tök jó is lehetne…

ui.: András volt Norvégiában, abban az időszakban, amikor éppen „éjjel” volt, vagyis végig félhomály volt, elmondása szerint. Ez az életérzés jött át nekem a könyvből, kicsit.

Kedvenceim: Mit kérek a konfirmációmra, Ha tudnák, milyen klassz anyám van, Lenövés. Vigyél el.

2023. március 29.

Korni ma Pestre ment; osztályszervezésben német vendéggyerekeknek mutatták meg Pestet: Hősök tere, Vajdahunyad vára, sétahajókázás, Aréna pláza volt (papíron) a program. A dunai baleset óta parám, hogy újra megtörténik és én vagy valakim ott lesz…, szóval nem komolyan, de azért féltettem.

Túl sokat nem mesélt, egy csomó fényképet csinált a hajókirándulás alatt látott épületekről, 

néhányat önmagáról a hajón ülve, és egyet sem a hajóról. 

Pedig állítólag egy luxus hotel hajón utaztak, amit így írt le messengeren, szóval nem tudom, hogy luxushotel-hajó vagy luxus hotelhajó…

Egyébként megfázott, be van rekedve és szétmegy a feje.

Közeledik a húsvét, a munkahelyen pedig elkezdték vásárolni az emberek… a nyúlhúst. Nem nagyon hallottam még, hogy húsvétkor nyúlhús kerül az ünnepi asztalra, de olyan, mintha ez nyilvánvaló lenne. Az asztalom környékén többen is vettek, azt fognak sütni. Természetesen Hildát ki lehet kergetni a világból a témával, hogy a „kis cuki nyuszikákat megeszik”. Mondjuk, én se szívesen enném, de így vagyok a kacsával is, azt is jobban szeretem élve.

András, mivel idén nem tanul, így megint kertészkedik, lassan végez az egész terület felásásával. Tavaly a kert fele volt felásva, szóval ezt a részt most ássa fel először; elmondása szerint korábban valószínűleg szemétdomb volt ott, szóval a döglöttkutya-csontváztól kezdve műanyagszőnyegen át törött üvegig mindenszart talál. Brutális munka!

Bessenyei Gábor: Tested és lelkem: Múlt hónapban olvastam egy középiskolásokról szóló felháborító könyvet, és hát úgy néz ki, ebben a hónapban is sikerült.

Mi, felnőttek „lenézzük” a tiniket… Feszt a neten lógnak, ki se bújnak a telefonjukból, a TikTok-on élnek, az Instán ismerkednek, mutogatják magukat, mert ez a divat, utána meg sírnak, ha nem tudják megvédeni magukat.

Hát igen, basszus, mert gyerekek ettől még…

Lehet, hogy ki se néz a telefonból, de szüksége van az ölelésre, a masszírozásnak álcázott simogatásra. Lehet, hogy üvölteti a Sucideboys-t, de igazából nem akar meghalni, csak szeretni akar és szeretve lenni. Nem akar neten ismerkedni, csak élőben fél. És nem akar (félig) meztelen képeket kitenni a netre, csak tetszeni akar, elismerést, hogy szép és értékes. Mint mi, felnőttek is. És valljuk be, azért az internet világában sokszor mi is pofára esünk, különben nem lenne tele a fészbuk a „Lidl meglepi Önt egy ingyen mosógéppel, ha ezt megosztja”-baromsággal.

zöldborsófőzelék pörkölttel

Ebben a könyvben egy nagyon buta kislány és egy nagyon nagyon buta fiú szerencsétlenkedéseit, valamit néhány elcseszett, idióta szülő vergődését láthatjuk. Meg van egy viszonylag normális apuka is.

A lány buta, mert hülyeséget csinál és nem kér segítséget. A fiú nagyon nagyon buta, mert szerelmes vagyok belé címszó alatt azt hiszi, ő majd megoldja a problémát, de be nem vonna egy felnőttet, inkább hibát hibára halmoz. (Ja, és azon kívül, hogy a cicije meg a feneke csinos a csajnak, túl sokat nem lát benne, meg a másik kiscsajon se, akit szintén hülyít – hát nagyon nem volt kedvenc szereplőm ez a gyökér). A lány szülei idióták, én nem is nagyon értem, a saját kölykével hogy bánhat így valaki…, pedig szerintem a 99% így bánik a saját gyerekével. És van az az egy apuka, aki azt mondja, hogy hát, hülye vagy, fijam, de ne vedd komolyan…, most mi mást tudsz csinálni…? Nemtörődömnek tűnik, olyannak, aki félvállról veszi az egészet, pedig igazából igaza van, hát na…

Aztán, ami még durván felhúzott és valahogy nem tudom elképzelni: a kislány apjának a munkatársai (ezek felnőtt emberek, akiknek nagy valószínűséggel családjuk és hasonló kislányuk van), élvezkednek a kislány fotóin - mi van?! Ezt most már nem emlékszem, hogy valóban meg is történik vagy csak a kiscsaj gondolja ezt, mint ahogy azt is elmondja hatszázszor, hogy azért nem jelenti fel a zaklatóját, mert a rendőrök az ő meztelen fényképeit nézegetik majd…? Mi van?! Ez olyan, mintha azt mondaná, hogy a nőgyógyász a női nemi szervek miatt lett orvos. Ekkora baromságot! - - - De amúgy simán elhiszem, hogy sok gyerek fejében vannak ilyen tévképzetek, hogy ha a problémájával felnőtthöz fordul, az még rúg bele egyet. És a mellékelt ábra (szülők) szerint valóban így is van –, de közben vannak normálisak is, csak meg kellene találni őket. - - - Vagy nekünk kellene olyannak lennünk, hogy oda merjen jönni a gyerek és nem beléjük rúgni még egyet, ha már a földön fetrengenek.

Szóval ez egy felháborítóan valóságos könyv, amiből szerintem minden tini és felnőtt leszűrheti a maga igazságát.

2023. március 25.

Mivel nincs kocsink (elvileg kedden lesz), így ma busszal mentünk Egerbe, András bevásárolni, én Kornival könyvtárba. Átalakították a könyvtárt, befalazták az átjárót a folyosóról a Tini-Zugba, így már csak egy nagy kört téve lehet bejutni; nem tetszik. Ráadásul sok értelme nem volt, mert valami Bródy-emlékfalat csináltak oda, ami szerintem a kutyát se érdekli; egyszer megnézem, érdekes, aztán elmegyek mellette (és idegesít, hogy ott van). A fantasyket is eldugták a romantikusok mögé; elég szomorú látni, hogy másfél falnyi romantikus és 3 polcnyi sci-fi-fantasztikus könyv van; szerintem párat lepasszoltak más könyvtárba. Nem is nagyon tudtunk mit választani, jó pár könyvet összegyűjtöttünk, aztán a felét visszatettük, pl. a How to make a friend-et, amit Korni el akart olvasni még egyszer, de aztán mégse… Végül kivettünk 6 könyvet, amiből 2 lett rendesen elolvasva.

Könyvtár után bementünk a Rádiba kenyérért, de nem volt; mondták, ha 1 óra múlva visszamegyünk, addigra sütnek nekünk, de nem vártuk meg, inkább vettünk a Lipótiból kilós kenyér utolsó darabját. Ha már ott voltunk, megreggeliztünk, kipróbáltam a sós kiflit, de nem ízlett, maradok az eredeti nosztalgia kiflinél.

Ennyi volt Eger, ezután hazamentünk; Korni tanult. De szuper volt a délelőtt, nagyon imádok vele lenni, néha már túlságosan is.

Hazafelé mutatott egy nagyon klassz zenét: Prequelle.

Elvileg 4 kg-ot fogytam, mióta dolgozni járok, pár napja új lyukat kellene szúrni az övemen.

Francesca Zappia: Csak kitaláltalak?: Újraolvasás. 2018-ban nem nagyon tudtam megfogni, sem megfogalmazni, miért tetszett ez a könyv, de arra tisztán emlékszem, hogy nagyon tetszett!

Pedig van benne egy nagy-nagy hiba, de nem az, amit először annak véltem.

Alexet korábban nem nagyon értettem, kicsit kesze-kusza volt számomra a képzelgései. Most úgy tűnt, világos minden, érthető, kerek és pontosan lehet tudni, mi az, amit beképzel és mit nem. Nagyjából az első perctől fogva…, szóval a könyv végi „csattanó” számomra nem csattant, még úgy se, hogy abszolút nem emlékeztem már rá. Milest most is borzasztóan imádtam!

Ami nem tetszett…, és szerintem már elsőre is ez vitt el: mintha az író azt gondolta volna, hogy simán a szerelmi történet kevés lesz, ezért írt mellé egy „szörnyű titok”-szálat, ami se hiteles, se érdekes nem volt. Itt is lehetett tudni, kikicsodamiérmicsinál és teljesen gáz és szánalmas volt az egész. A másik „félelmetes” dolog is teljesen hihetetlen és életszerűtlen volt, még úgy is, hogy minden megmagyarázódott. Arra akart volna szerintem rájátszani az író, hogy mindez nem Alex képzelgése, hanem a lehetetlen is megtörténhet, de többet ért volna, ha valami értelmesebb „képzelgései” vannak, pl. a Miles- vagy a kishúg-szál jobban kibontva.

Mindenesetre nem volt rossz könyv.

2023. március 24.

Reggel hazajött Andri, még dolgozott benne az adrenalin, levegővétel nélkül mesélte az élményeit. Megérte kifizetni a jegyet…! Suicideboys-koncerten volt. Ez egy amerikai rapzenekar. Mint írtam tegnap, 8-os kora óta, vagyis kb. 4 éve rajong értük a haverjával, Attilával együtt. Most is ketten mentek, ott csapódott hozzájuk pár haver, sőt, még egri ismerősökkel is összefutottak. Sokáig a 2. sorban álltak, rajta vannak az egyik közönségképen is, bár csak a testrészeik. 

Utána mondjuk, hátrébb húzódott, mert rosszul lett, de egész jó helyen állt végig. Több előzenekar is volt, amik tetszettek neki és a SB is eljátszotta az összes dalt, amit szeret tőlük. Éppen ébredt, amikor hazaértem a munkából, végigaludta a napot. 
Most pár napig még ebben a lázban ég..., valószínűleg átragasztja majd rám is, szóval szerintem egy csomó Suicideboys-t fogok hallgatni.

2023. március 23.

Dzsekiben mentem munkába, még majdnem fáztam. Egész nap fájt a fejem. Bementem az irodára megkérdezni, hogy jöhetek-e áprilisban délelőtt, Főnök volt benn, elsőre, minden kérdés nélkül átírta.

Korni rábeszélt, hogy munka után menjünk el pizzázni, így, miután végeztem, átsétáltam a parkon és beültünk a Királyba. Ő pizzát evett, én falafelt. 

Utána még elmentünk fagyizni meg bementünk 5 percre a HC-be. Szerintem én most voltam ott először, Korni körbe is vezetett a játékszobákon. Nagyon pöpec kis hely…, kár, hogy engem nem érdekel egyáltalán a virtuális játék.

Andri ma este koncertre ment. 13 éves kora szereti ezt a bandát. Amikor híre jött, hogy jön Pestre, természetesen menni akart és András szó nélkül kifizette a koncertjegyet. Ez kb. akkora élmény lesz neki, mintha engem anno elvittek volna a Guns N Roses-koncertre. Mondjuk, én 14 éves voltam akkor, ő meg 16, és engem nem kísért volna el a legjobb barátom meg még jó pár haver. Nézegették az utat az állomástól a helyszínig, állítólag gyalog oda lehet érni 1 óra alatt (3 km), miközben el kell menni egy „csicskabódé” mellett…, ami egy kis, valószínűleg már bezárt újságosbódé volt. Andri megint szavakat alkot...

Kutya-macska benn chillezik:

2023. március 20.

A 8:35-ös pesti busszal járok dolgozni végül, ami lerak a vasútállomás bejárati útnál, onnan 15-20 perc bekommandózni a munkahelyre. Nem a legjobb megoldás, de jobb, mint a heringes 9:17-essel késni vagy a 8:15-össel 40 percig lófrálni a büdös váróban a hajléktalanokkal. A pesti busz is tele van egyébként, 1-2 maradék hely van már csak Mónosbélben, de a 90%-a leszáll Egerben, Pestre már új emberek mennek. A fenn maradó 10% 1%-a meg lemegy cigizni, vagy – mint ma: kutyát pisiltetni. Egy kiskutyás pár sétált le a várakozás 10 perce alatt a buszról, de amikor visszajött, valaki elfoglalta a helyüket. Nem tudom, történt-e a tévedés átbeszélése, vagy egyből egymásnak estek, én már a veszekedésre figyeltem fel: állítólag, aki odaült nem akart elülni. Mikor már majdnem összeverekedtek, valaki bekiabált az első sorokból, hogy fejezzék be.

14-kor mentünk Kornival plázába. Berámoltuk a cuccainkat a kis csomagmegőrzőbe, aztán másfél órát vártam rá, míg ő a kozmetikusnál 8e Ft-ért sírt. Szó szerint potyogott a könnye néha, annyira fájt neki a „tini arckezelés”, a végén meg ott hagyta a csaj valami pakolással, ő meg nekem írogatott, hogy mindjárt összepisili magát. Mondtam, hogy menjen ki összekent fejjel és kérdezze meg, hol a vécé, de természetesen nem ment ki és azt se akarta, hogy én bemenjek szólni.

Utána felmentünk kajálni. Rábeszéltem a kínaira, de nem ízlett neki, én viszont így rengeteget ettem, pedig tényleg vacak volt, nem volt friss már. Szarul is voltam hazafelé.

Korni megint hegedülne, szeptemberben újra akarja kezdeni. András engedi, szerintem teljesen fölösleges, régen se szerette.

Biológiából egy ötoldalas, grafikonos beadandót kér a tanár egy olyan témáról, amiről az internet 200 honlapja ugyanazt a 3 sort írja. Nem nagyon értem, miért van szükség ilyenekre 9-es nyelvi tagozatosként, mert Andri biológia tagozaton nem csinált ilyeneket. Mondjuk, nem is ugyanaz a tanárjuk.

Leszedtem Sunny bundájáról két kommandós kullancsot, meg két csíkos hátú bogarat kergettem végig a konyhán. Jön a tavasz...

Chii megvette a jegyeket A végére. Május 27. szombat, Radnóti színház, második sor közepe.

2023. március 18.

Az óriásfésűk után ma kartonokkal legóztunk. 6 kartont kellett összekapcsolni egymással, így lettek kis rekeszek – igazából „rekesztésnek” hívják a normális dolgozók, csak én hívom „fonásnak”, természetesen soha nem tudja senki, miről beszélek, de még az se, aki nem először hallja.

Tegnap naptárlapokat válogattam: kitettek elém 12 kupac papírt (a hónapok naptárlapja) és egyenként kellett leszedni, kupacba rakni (amit majd összespiráloznak naptárrá), papírt közéjük (hogy elkülönüljenek). Monoton, unalmas munka, de figyelni kell, mert ha félrenyúlsz, mehet a kukába az egész. Egy bácsival ültem egy asztalnál, még sose beszéltem vele. Mesélt a doktorgyerekeiről, meg a mérnökről, meg a könyvelőről – állítólag mindhárom a Szilágyiban végzett.

Jelenleg két sérülésem van a dobozgyárból; az egyik: elvágtam a kezem papírral és begyulladt, a másik: a dupló-ragasztócsík a körmöm alá vágott és az is begyulladt. Ezeket jelenteni kellene, mint munkahelyi balesetet –, ehhez is van rémtörténet, természetesen, hogy valakinek le kellett vágni a karját egy begyulladt papírvágás miatt –, de őszintén, ki foglalkozik vele…?

A gerincem is fáj az üléstől és persze a kényelmetlen ágyunktól, de az eddig is volt és ennyire nem fájt tőle; egyszer olvastam a neten, hogy ha fáj a gerinc, akkor „meg kell próbálni elérni a plafont”, így elvileg minden izom nyújtódik: derék, hát, kar, nyak. Egyébként nem egyszerű gyakorlat, totál kifáraszt, ha jól csinálom.

Kirabolták az utolsó mónosbélre menő buszt, amin Korni is fenn ült. Az történt, hogy megállt a Bartakovics úti megállóban, hogy felvegyen valakit, aki felment, kért egy jegyet és míg a sofőr a visszajárót kaparászta, belemarkolt a kasszába és elrohant. Fél órát ácsorogtak a megállóban, mire jött a rendőr és kikérdezte az 5 szerencsétlen utast, aki félálomban nem látott semmit.

András elkezdte a kertrendezést, kiszedte a hatalmas mogyoróbokrot, elkezdte az ásást.

Andri beteg, köhög, fullad, főleg éjjel, mikor vízszintesben fekszik, tele van az arca, a torka váladékkal. Azon kívül, hogy benyeli a gyógyszert, amúgy semmire nem lehet rávenni: inhalálni, forró teát vedelve bebugyolálva feküdni, sőt, félmeztelenül rohangál, a papírvékony fürdőköpenyben és persze minden éjjel Egerben lóg Eszterékkel.

De legalább vannak jó beszólásai:

„Hol van a macskaszőrnyaló?” (ruhatisztító-henger); „...ünnepeltük a megemlékezést.”

Móricz Zsigmond: Úri muri: A kor, amiben nem akarnál élni. A hely, ahol nem akarnál élni. Ebbe a korba és helybe zárva néhány jobb sorsra érdemes és néhány pokolravaló.

Mindenki megtehet bármit. Átverhet, megalázhat, megcsalhat, megölhet, sírhat disznóért, bánthat embert, semminek sincs tétje. De mi lesz ennek a vége, gyerekek….? Csakis pusztulás. Lesik az állatot, a termést, a szolgákat, vedelik a bort meg a pálinkát, hülyeségeket beszélnek (amitől azt gondolják, okosok) és keresik kit és hol szívathatnak meg.

Kicsit sem sajnáltam Zoltánt, megérdemelte.

storytime: Amióta megtanultam írni meg olvasni, imádok írni meg olvasni. De ezen kívül semmit. Gyerekkoromban utáltam a magyaron kívül minden tantárgyat, matekból minden év végén úgy rugdostak át, a földrajzot, történelmet kifejezetten gyűlöltem…, de a többit is. Mivel magyaron kívül mindenből gyenge közepes vagy még rosszabb voltam, így a „rossz tanuló” kategóriába esve kutyát se érdekelte, vajon az irodalom- és nyelvtan-szeretetemmel, az íráskészségemmel tudnának-e kezdeni valamit. Valahogy mégis bevakartak gimnáziumba, ahol azt reméltem, lesz egy magyar tanár, aki kibontja a tehetségem. Hát, mondjuk annyit, hogy nem volt. Nagyon-nagyon nem. Olyannyira nem, hogy gimiből angol szakra jelentkeztem (nem vettek fel, angoltanár a 4 év alatt 1 évig volt normális). Azt hiszem, III-ban volt kötelező olvasmány az Úri muri. Nem voltam hajlandó elolvasni, dolgozat közben ültem az asztalnál, nem tudtam írni egy betűt se. Akkora 1-est kaptam a dolgozatra, mint ház. Aztán rájöttem, hogy mégis a magyar az életem, ezért felvetettem magam magyar szakra és főiskolán elolvastam az Úri murit az egyik kedvenc tanáromnak. És imádtam…

2023. március 13.

Munka után leszálltam a hazafelé buszról, mert terveztünk együtt plázázni Kornival. Míg meg nem érkezett, beszaladtam a Spárba és vettem tejet, kiszáradt fánkot és egy nagy zacskó sós mogyorót Andrásnak a szülinapjára. Jött Korni, vacakul volt, sztornózta a lógást, így az első busszal elindultunk hazafelé. Nem haza, mert át kellett ugrani Bélapátfalvára az igazolványáért. Mónosbélen rájöttünk, hogy pesti buszon ülünk, vagyis 30 Ft nem lesz elég kettőnknek a plusz jegyre, amit a 10 perces útért kellett fizetni, hanem 300 Ft lesz az autópályadíjjal. Hirtelen annyira meglepődtem, hogy nem jutott eszembe, hogy leszálljunk és menjünk a következővel és senkinek eszébe nem jutott se feldobni ezt a nyilvánvaló ötletet, se adni 10 Ft-ot, amennyi hiányzott. A buszos nem akart elvinni 10 Ft hiánnyal, így némi vergődés után Korni teljesen véletlenül, a 20. zsebében talált egy 10-est. Teljesen idióta voltam, hogy nem szálltunk le, de annyira nem számítottam rá és akkora tapló volt a buszos, hogy teljesen leblokkoltam. Bélán besétáltunk a hivatalba, pár perc alatt elintéztük és még mosdó is volt. Visszafelé felvásároltuk a pékséget.

Klassz nap volt, de bekaphatja már a közlekedés!

2023. március 12.

A tavalyi év egyik legjobb olvasmánya volt Bartis Attilától A vége. Pár napja láttam facebook-on, hogy a Radnóti színház színdarabot csinált belőle, egy egészen különleges előadást: 3 szereplő játssza a főszereplőt a 3 idősíkban. Már sokszor beszéltünk róla a Molyos barátnőmmel, Chiivel, hogy egyszer találkozzunk, de valahogy sosem volt megfelelő alkalom. Most elsőre ő jutott eszembe, hogy vele szívesen megnézném. Májusi előadásokra lesz jegy majd március 16-ától; az első előadás 19 órakor kezdődik, ami elég necces hazajutási szempontból, de Csilla felvetette, hogy esetleg alhatnék náluk Csókakőn.

Megfőztem a világ legjobb kajáját. Chowder a neve; kis kockára vágott csirkemell rengeteg zöldség fűszerezve, kevés keményítős tejszínnel felfőzve. Kakukkfűt, sót, borsot tettem bele és Provanszi fűszerkeveréket, amit nem rég találtam a Tescoban és majdnem mindenhez teszem. Mivel krumpli is van benne, így nem kell hozzá köret sem.

Ez pedig egy korábbi kotyvasztás, ide biggyesztem, ha már lefényképeztem; fasírt krumplisalátával. A fasírtot tepsiben sütöttem:

Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz (Ólomerdő 3.): Nagyon vártam ezt a könyvet, főleg azért, mert a könyvtárnak kb. kínszenvedés volt beszerezni, mikor meg végre sikerült, akkor meg elsőre lecsapott rá valaki. Úgyhogy ilyen előzményekkel: kicsit nagyon várva, kicsit meg már a „tökömet se érdekli”-érzések közt kezdtem el olvasni.

Megint két történetet olvashatunk.

Az 1., a Sárkányfi Rabonbán története, ő meséli Emesének. Igazából Rabonbán mézesmadzag volt az előző részekben, túl sokat nem tudtunk meg róla (mondjuk, azt igen, hogy nem pedofil), ez itt most mindent elmesél róla. A története szokásosan fordulatos, izgalmatos, tetszett. Imádtam, ahogy belekapcsolta a népmesei motívumokat, szerintem Fehérlófia álmában se gondolta volna, hogy egy tinidráma főszereplője lesz.

Aztán jött a 2. könyv, az Ezüstkéz. Igazából nehezen kapcsolódtam vissza a régi sztorihoz, az első 150 oldalt untam. Voltak kérdések és voltak titkok, de jelentéktelenek és kicsit sem közeli és/vagy szimpatikus emberekkel kapcsolatban. Ültem a Lipóti pékségben, ahol máskor vajpuha, ropogós kiflit adnak, akkor meg valami rágós vackot és csak lestem, hogy mennyire kompatibilis a kettő: a megszokott kiflim helyett rágódok valami maradékon – a megszokott felturbózott érzelmek helyett alig várom, hogy a könyv végére érjek. Az Ólomerdő eddig egy család viszontagságairól szólt, tele lélekkel és izgalommal, most pedig a világot kéne megmenteni és ez megfoghatatlan és unalmas… Ráadásul nekem az is nagyon furcsa volt, hogy az örök életet (a lélekvándorlást) hasonlította a semmihez és a 2. a jobb...

Nagyon nem tetszett ez a „melyikőnk az Ezüstkéz”-civódás se, ennek szerintem semmi értelme nem volt, vagy ha igen, akkor nem így. Sajnálom, hogy nem alakult ki köztük szerelem, nekem ez a barátságosdi kevés volt nagyon. És jó ötlet, hogy Emese belehalt, de azt se így kellett volna.

Valahogy azt érzem, valami nagyszabású befejezést akart az író és voltak is talán ötletei, de a végére kifújt a lelkesedés.